Nemzeti Park

A fúrások során arra a következtetésre juthatunk hogy a Kolon tó 35 – 12 ezer évvel ezelőtt keletkezett a Würm jégkorszak alatt. A tómeder a Duna medence egy elszeparált ágából alakult ki. A hidrogeológiai változások ebben a valamikor a Duna folyóhoz tartozott területen magával vonta a folyó homok mozgását a Würm időszak alatt, megtöltve az északi felét a tónak. Később a tómeder vízszintje jelentősen megemelkedett, gazdag só letétek (?) jöttek létre. A pleisztocén korszak végére jópár szénben gazdag iszapréteg jött létre. A 11 ezer évvel ezelőtt lezajlott akkori globális felmelegedés hatása folyán a hideg éghajlati növények száma lecsökkent majd eltűnt teljesen. A tóparti területeken erdők nőttek, az uralkodó faj tölgy és mogyoró fa volt.

Id. 9-5000 ezer évvel ezelőtt a tómeder viszonylag gyorsan megtelt, mocsaras ökoszisztéma alakult ki. A partvidéken bükkfa erdők voltak. Később ezt felváltották a nyílt füvel borított területek a gazdalkodás során. A leletekből gabonatermesztésre is lehet következtetni. A vaskortól a középkorig terjedő időszakban a tó környéke emberi gazdálkodás alá került.

A Kolon-tavat keresztül szelte egy vasútvonal Fülöpszállás és Kecskemét összekötése miatt, a tó észak-nyugati irányban ketté vált. Fülöpszállás 1895-ben épült. 1912-ben elkészült a Duna-völgy vízcsatorna, a cél az volt hogy a mocsaras területeket mezőgazdaságilag termékeny talajjá változtassák. Az izsáki lakosság kiállt a tó szintjének tervezett csökkentése ellen de ez ennek ellenére megtörtént 1927-1928 folyamán. Ennek eredményeként a vízszint jelentősen csökkent, ami a közeli szőlőültetvények és gyümölcsösök ritkulásához vezetett. Sok ember megélhetése, a nádtermésztés és a horgászat veszélybe került, és az 1940-es évek alatt az állat-és növényvilág egy része is eltűnt. A második világháború alatt a tavat elhanyagolták így az természetes módon újra kezdett helyreállni. A tőzegalap-kiaknázás 1952-1955 között hamar véget ért a vízszint emelkedése miatt. A Kolon tó 1975 óta a Kiskunsági Nemzeti Park része. A tavat keletről nyugatra keresztező gát (úgynevezett Alsó-Matyói gát) 1981-ben megemelték hogy a tó vízi elővilágának megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani a száraz vízhiányos időszak alatt is.

A 2784 hektáron elterülő Kolon tó védett terület amiből több mint 1500 hektár nádas. A védett területet négy település veszi körbe, Izsák, Páhi, Csengőd és Soltszentimre. Az észak kerületi területen sóban gazdag mocsarak töltik ki amit széna előállítására és szürkemarha-legeltetésre használnak. o the south invaluable and biodiverse wildlife can be found in semi-arid marshland, while to the west the Lake is bordered by steep sand-dunes.

Délen felbecsülhetetlen értékű és biológiailag sokrétű vadon élő állatok élnek a félszáraz mocsaras területeken, nyugatra pedig a tó meredek homokdűnékkel határos. A mai tó fennsík, amelyben a nádas domináns faj. A nádágyak veszélyeztetett és védett ökoszisztémának számítanak Magyarországon.

Európai nyíltvízi liliomok (Nymphaea alba), vízi katonák (stratiotes aloides) és sok más növényfaj nő a nyílt vízen. A nádasokat szürke fűzfák törik meg. Gazdag gerinctelen elővilág táplálja a tó kétéltűit, halait, hüllőit és madarait. Jelentős számú európai tóhal (Misgurnus fossilis) és európai sárgarópa (Umbra krameri) található a tóban. A gát körül a vidra is megtalálható.

Párszáz évvel ezelőtt a Duna és a Tisza közti táj hullámos homokdűnékből állt. A 18. században a túllegeltetés miatt a homokdűnék elkezdtek erodálódni, megváltoztatva a dűnék fizikai elhelyezkedését. Ez a homok az 1800-as években homokviharokkal járt, amelyek fokozatosan elviselhetetlenné tették az életet térség lakói számára. Megoldást kellett találni, de hosszú ideig az ültetvényekkel csak kísérleteztek. A fekete nyárfára esett a választás, (Populus nigra) ani megfelelőnek bizonyult a terület számára, közel egy évszázadig ezeket a fákat ültették. A 19. század végéig csak kis területeket ültettek fákkal. A 19. század közepén a gazdálkodás széles körben elterjedt, szőlőket és gyümölcsösöket hoztak létre.

Akácültetvényeket ebben az időszakban ültettek. A legeltetés még mindig kiemelkedő fontossággal bírt ezért a homokdűnék vegetációja lassan valósult meg. 1949-ben még csak 7000 hektár homok volt a Duna-Tisza közén.

A látkép az 1950-es 60-as évek során alakult át drámian amikor nagy ipari szőlőskertek és ültetvények alakultak ki. Nagy területeken tolták el a homokterületet. A hivatlaos álláspont szerint a földművelésre nem alkalmas területeket ültetvényekké kellett átalakítani. Emiatt a mozgó homok területek lekötése megvalósult, de a faültetés nem volt gazdaságilag érdemes ezért nem folytatták.

A tanyát az 1900-as évek eléjen Angyal Vidor ügyvéd építtette, amit egykor más épületek is kiegészítettek, pajta és alagsor is. A gazdaság 10 hektáros területén szőlőültetvény, 60 hektáros területén pedig növénytermesztés volt. A farm sokszor gazdát cserélt, a világháború alatt romos területté vált, ezek után vette meg az Izsáki Hubertus Vadászklub. Ezt végül 1999-ben vette meg a Kiskunsági Nemzeti Park, a továbbiakban a renoválás folytatódott, az elektromos hálózatba való csatlakoztatás után, 1999-ben megalapították a Kolon tavi madárgyűrűző tábort.

Ennek létrehozásával megkezdődött a szokásos vándorlási és énekesmadár megfigyelés, minden évben a madarakat ugyazzal a módszerrel gyűrűzik, ugyanazon a területen. A madarak lábát alumínum gyűrűvel látják el amire Budapest felirat van feltüntetve. Ezután állapotfelmérés történik, ezek feljegyzése, majd a Magyar Madárgyűrűk Központjába való adatküldés. Ezekkel a hosszú távú felméresekkel megbecsülhető az állomány változása, a migrációs folyamatok mintái és az előhely változása. Egy évben kb. 15-30 ezer madár ellátva gyűrűvel és 3-5000 ezer madár visszatér. A Rekord egy itt gyűrűzött gólya melyet 8963 km-re regisztráltak Magyarországtól, ezáltal a legtávolabbra repült madár amit valaha észleltek Magyarországról. A madártábor emblémáját egy ritka emlőskoszorú madár díszíti, amiből a legtöbb tenyészpátt a Kolon-tónál találták meg. A kutatások célja ezen veszélyeztetett faj megóvása, erre támogatást biztosítanak más dél európai kutatóállomások is.

A Madárgyűrűző tábor évente több száz látogatót fogad, gyerekeket is, oktatva a megőrzés fontosságát.

A Duna és Tisza közti területet főleg homokdűnék borítják. A Bikatorok régíó is ezekből áll amelyek 12 kilométeren terülnek el, leghosszabb közülük 12 km, 4 km a legszélesebb, a legmagasabb pontja pedig 122 méter magas. A bikatorok dűne 117 méteres magasságával a tóágy széléről emelkedik fel. A tóparti homokdűnéket eldózerolták az erdőültetvények létrehozása céljából. Csak a meredek, gazdaságilag lényegtelen homokos dombokat hagyták változatlanul. Az ültetvényeken belül a natív sztyeppe növények teljesen eltűntek, mivel az ültetett akác- és fenyveserdők megváltoztatták a talaj kémiai összetételét. Az agresszív nem őshonos fajok inváziója szegény ökoszisztémák kialakulásához vezetett, melyek állnak (például a közönséges darázsfűből (Asclepias syriaca), a lófűből (Conyza canadensis) és a közönséges moszatból (Ambrosia artemisiifolia)). 10 éven át nem termesztett, számos védett faj visszatért (például a későn szegfű, a Dianthus serotinus). Az évelő, fűvel borított (Stippa spp.) dűne ritkaságszámba megy, ezek őshonosak és értékesek. A félszáraz növények beborítottá a talajt, ezek nem tartanak sok vizet. A védett homokos sztyeppéken őshonos (endemikus) és ősi növények találhatók (például Tragopogon floccosus és Dianthus serotinus). Sajnos a homokdűnék idővel erodálódnak a túllegeltetés miatt, ezért napjainkban rossz állapotban vannak.